Sajnos a hazai csapat kapta el jobban a rajtot, és három perc alatt tízpontos előnyre tett szert, a DVTK-ból Mokango és Pusztai volt eredményes (14-4). Földi Attila egy időkéréssel próbálta rendezni a sorokat, és ez rövidtávon sikerült is, hiszen Hayes is megkezdte a pontgyártást, az ő négy egységével csalta a távolságot a vendég együttes, de kisvártatva visszaállt a „közte tíz” (20-10). Valamivel több, mint három perc volt hátra a negyedből, amikor Pusztai duplájával elindult felfelé az Aluinvent DVTK, és egy remek szériával egy pontra megközelítette ellenfelét (20-19). És ezzel még nem volt vége, mert a piros-fehérek lendülete a játékrész végéig kitartott. Hayes büntetőivel a találkozón először megszerezte a vezetést is a magyar csapat, Kiss Angi közelije után a dudaszó előtt Kányási Veronika egy nagyszerű hárompontossal tette fel a koronát a csapata teljesítményére (23-28).

A második felvonásban sem a védekezés dominált, sorra potyogtak a pontok, és ebben az adok-kapokban becsülettel állta a sarat a Diósgyőr, Kányási második hármasának is köszönhetően (30-34). A folytatásban azonban némiképp megtorpantak a piros mezesek, és Pusztai kettese után az amerikai légiósai vezérletével egy pontra zárkózott az Orman Gençlik (36-37). A következő kosarat Hayes szerezte meg a törökök előrenyomulását ezzel sem sikerült megakadályozni, Sykes könnyű góljával újra a házigazdáknál volt az előny (40-39). Nem hagyták magukat Medgyessyék, Keyona Hayes brusztolt be két újabb duplát, amelyre Sykes egy kettessel válaszolt, így minimális vendég vezetéssel vonultak öltözőbe a csapatok (42-43).

A fordulás után sem fogták vissza magukat a csapatok, és szépen termelték a pontokat, csak amíg a török együttesben többen is kivették a részüket ebből a munkából, addig a DVTK-ban Hayes kissé magára maradt e téren. Az ő hármasára a török Onar válaszolt hasonlóval, majd Robinson tett hozzá újabb négy egységet (51-49). Amikor már a negyed feléhez közeledtünk, Medgyessy végre megtörte Keyona hegemóniáját a kosárszerzésben, kiegyenlítve ezzel az állást (53-53). Robinson és Williams kettese közt Pusztai kínálta meg remek gólpasszal Hayest, majd Kiss villant meg. Medgyessy két jó büntijével már újra a Diósgyőrnél volt az előny (57-59). Ez meghozhatta Dóri önbizalmát, aki nem sokkal ezután elvállalt egy hárompontos dobást, és milyen jól tette, mert a labda a gyűrűben kötött ki. A vendégek túl sokáig nem örülhettek, ugyanis Willliams három büntetővel jelentkezett a másik palánknál, Onar pedig a negyed végét jelző dudaszó előtt nem sokkal ki is egyenlített (62-62).

Álomrajtot vett a záró negyedben az Aluinvent DVTK. Hayes két duplája után Vukov második hármas kísérlete is pontos volt már, miközben a saját gyűrűjüket sikerült megóvni a törökök kosaraitól, így időt kértek a hazaiak (62-69). de Kiss Angelika csodálatos triplát szórt, ezzel tíz pontra duzzasztva csapata előnyét. Medgyessy Dóra megirigyelte ezt a produkciót, mert némi gondolkodás után az ő keze is elsült a hárompontos vonalon túlról (66-77). Nyeregben voltak Földi Attila lányai, az Ormanspor pedig nem találta a ritmust. Sykes ugyan bedobta a büntetőit, de Megyó egy szép tempóval tartotta a távolságot, és az idő egyre csak fogyott. Három perc volt már csak hátra a találkozóból és tizenegy ponttal vezetett a Diósgyőr (70-81). Minden a legnagyobb rendben volt, amikor a hazaiak játékosa, Damla Gezgin úgy gondolta, ideje izgalmakat csempészni a hajrába, és fél perc alatt bezúdított két triplát, időt is kért a magyar csapat (67-82). Ez nagyon kellett, mint ahogy Mokango 2+1-ese is, újra kisimulhattak a diósgyőri arcok. Kányási középtávolija végképp szertefoszlatta az Ormanspor győzelmi esélyeit, a végjáték már csak Medgyessyék örömjátékát hozta, akik a lefújás után fantasztikus örömmámorban úszva ünnepelték a győzelmüket (82-93)

Női Kosárlabda Európa Kupa B-csoport

Orman Gençlik - Aluinvent DVTK 82-93 (23-28, 19-15, 20-19, 20-31)

Ankara, Yeni M. Sait Zarifoğlu Spor Salonu, zárt kapuk mögött. Játékvezetők: Javier Torres Sanchez (spanyol), Margarita Petrenko (orosz), Alexandre Maret (francia).
Ormanspor: Onar 11/3, Gezgin 11/9, Robinson 16, Walker 4, Sykes 25/3. Csere: Williams 12, Avci, Atas 3/3, Kartaltepe. Vezetőedző: Alper Durur.
DVTK: Medgyessy 18/6, Pusztai 12, Aho, Hayes 34/3, Mokango 9. Csere: Kányási 8/6, Kiss A. 9/3, Vukov 3/3, Tóth F. Vezetőedző: Földi Attila.

Edzői értékelés

Földi Attila: - Gratulálok a lányoknak, ez egy nagyon nagy bravúr. Azt gondolom, nincs még egy csapat az Európa Kupában, amelyik két légióssal és fiatal válogatottakkal jutott volna tovább. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy sikerült továbbjutnunk, és ezzel örömet szereztünk a diósgyőri szurkolóknak. Ezt a formát kell átmentenünk a bajnoki meccsekre.