Az NB I.-es csapatbajnokság a 6. fordulóval folytatódott. 

Az ellenfél a 4. helyen álló Aquaréna Kőbánya SC volt, amely ezúttal gyengébb összeállításban, légiósok nélkül vette fel a harcot.  

Csapatunk a GM Almási Z., GM Kuzubov, GM Szabó G., GM Antal, GM Korpa, IM Kozák, IM Torma, IM Neugebauer, IM Almási I., FM Handó, FM Zámbó, Erdős B. összeállításban kezdte a mérkőzést.
Esélyesként, egyúttal győzelmi kényszerben érkeztünk, hiszen a bajnoki álmok életben tartásához minél nagyobb arányú győzelemre volt szükség.

Nehezen kezdődött a találkozó, alig látszott némi előny. Kiélezett csata folyt minden táblán, amit az is mutat, hogy két és fél órával a meccs kezdete után még egyetlen parti sem ért véget. De ezután szép lassan beindult a diósgyőri gőzhenger. előbb utánpótlás-edzőnk, Zámbó Zoltán trükközött és késztette feladásra ellenfelét, majd Almási István szorítása vált elviselhetetlenné. Almási Zoltán kiegyenlített állásban remizett, és Antal Gergely hozta a tőle megszokott teljes pontot. (0,5-3,5)

Kuzubov Jurij sötéttel is szépen bonyolította nehéz állását, majd Kozák Ádám tett tanúbizonyságot kiemelkedő tehetségéről. (0,5-5,5)

Ebben a fázisban már biztos volt a győzelem, de annak aránya is jelentőséggel bírt. A következő etapban a hazaiak kozmetikáztak kicsit az eredményen. Szabó Gergely nem tudta érvényesíteni anyagi előnyét, Handó Vilmos bonyolult állásban leesett, míg Torma Róbert tőle szokatlan időzavarban túl sokat áldozott, és nem találta a nyerést. (3-6)

Három parti volt még folyamatban és abból három győzelemre volt szükség. Előbb Korpa Bence nyerte meg szuverén módon pozíciós állását, majd ugyanígy tett Nayhebaver Martin is. A női táblán Erdős Boglárka küzdött a 2018-as női magyar bajnok, Havanecz Bianka ellen. A megnyitásban játszott Grünfeld-védelem után kissé beszorult, ám kiválóan védekezett és fokozatosan vette át az irányítást. A vezér-végjáték elején két gyalogot is lenyert ellenfeléről, ami előnyt aztán már nem is engedett ki a kezéből. Végül 105 lépéses, 5 és 3/4 óráig tartó idegőrlő és kőkemény csata után megszerezte a teljes pontot, ezzel beállítva a 3-9-es végeredményt. 

A mérkőzésen érvényesült a papírforma, a kissé tartalékos hazaiak ellen remek győzelmet arattunk.

A következő fordulóra 2019. március 31-én, a Hotel Palotában kerül sor, amikor az DUocor Makó SC csapatát fogadjuk.

Dr. Mátyás Imre, szakosztályvezető: - Viszonylag erősen, Almási nagymesterrel és két külföldivel álltunk ki, tudtuk, hogy a Kőbánya veszélyes ellenfél lehet. Jól koncentráltunk, és jellemzően jó döntéseket hoztunk. Külön kiemelendő FM Zámbó Zoltán kiváló teljesítménye, aki feladványszerű állásban állította megoldhatatlan feladat elé ellenfelét, valamint Erdős Boglárka küzdőszelleme, aki majdnem hat órán keresztül, megalkuvást nem tűrően harcolt. 

Még annyit el kívánok mondani, hogy a Magyar Sakkszövetség másodfokú versenybizottsága is elutasította a Paks elleni mérkőzésen tapasztalt rendezési hiányosságok és sorozatos bírói műhibák miatti óvásunkat. A döntéssel nem értünk egyet, azt fájlaljuk, és azt szűrjük le belőle, hogy a magyar sakk nem akar megújulni, minden úgy jó, ahogy eddig volt. Ennek ellenére küzdünk tovább és mindent megteszünk a bajnoki cím megszerzéséért, amire a szürreális paksi meccs után is van még esélyünk. Gratulálok a játékosoknak!

NB I. Szabó László-csoport 6. forduló

Aquaréna Kőbánya SC - DVTK 3-9 

Győzött
Kuzubov Jurij
Antal Gergely
Korpa Bence
Kozák Ádám
Neugebauer Martin
Almási István
Zámbó Zoltán
Erdős Boglárka

Döntetlen
Almási Zoltán, Szabó Gergely

A jegyzőkönyv

A bajnokság állása

1.    ASE Paks            6    11    44.5
2.    Tungsram Aquaprofit NSK I.    6    10    51.5
3.    DVTK                6    10    46
4.    Aquaréna Kőbánya SC I.        6    7    33.5
5.    Dunaharaszti MTK        6    6    36.5
6.    Pénzügyőr SE            6    6    33.5
7.    HVSE-Infraplan            6    5    38
8.    Z.Csuti-Hydrocomp SK        6    3    32
9.    Duocor-Makói SVSE        6    2    28
10.    Maróczy SE            6    0    16.5

Újabb győzelem az NB I/B-ben

Az NB I/B Maróczy csoport 8. fordulójában második csapatunk az Aquaréna Kőbánya SC második csapatával ütközött meg a Kun G., Kis P., Dr. Ág, dr. Füsthy, Hardicsay, Dobai, Cselényi, Papp Á, Kovács T., Horvát K., Tesbér, Szalai összeállításban. 

A hazaiak második csapata szintén szerényebb összeállításban ült asztalhoz, ennek okán is a találkozó egyértelmű esélyesei voltunk. A négy győzelem mellé azonban becsúszott két váratlan vereség, ami viszonylag szorossá tette a meccs kimenetelét. Újonc csapatunk immáron a tabella 3. helyén áll, és esélye nyílt az éremszerzésre. 

A 9. fordulóban, március 10-én, a második helyezett Szigetszentmiklós érkezik a Hotel Palotába.

NB I/B Maróczy-csoport 8. forduló

Aquaréna Kőbánya SC II. - DVTK II 5-7

Győzött
dr. Ág Norbert
Dobai Szabolcs
Kovács Tamás
Szalai Renáta

Döntetlen
Kun Gábor
Kis Pál
dr. Füsthy Zsolt
Hardicsay Péter
Papp Ábel
Horváth Kristóf

A jegyzőkönyv

A bajnokság állása

1. MTK I.                             8 16 64
2. Szigetszentmiklós           8 12 57.5
3. DVTK II.                          8 10 54.5
4. D.Sakkiskola Kwizda1    8 10 53
5. Kisújszállási SE              8  9  49.5
6. Vasas SC                        8  8 45
7. Pénzügyőr SE II.            8 7 46
8. Aquaréna Kőbánya SC II.    8 6 46.5
9. Dunaharaszti MTK II.     8 6 42.5
10. Tóth László SE I.         8 5 0.5
11. Magyar Sakkvilág-TSE 8 4 40.5
12. Maróczy SE II.              8 3 36.5