- Diósgyőri pontokkal indult a játék és jó pár percig vezetett a csapat. Mi történt ezután?
- Jól kezdtük a mérkőzést, az elején pörögtünk és a védekezésünkre is tudtunk koncentrálni. Ezután sorra vétettük a hibákat és fokozatosan jött fel az Izmit. Sok eladott labdánk volt, amelyből gyors indítások után kosarakat tudtak szerezni. Védekezésben nem igazán tudtuk kikapcsolni a kulcsembereiket és utána hamar meg is fordult a mérkőzés. Egy ideig jól tartottuk magunkat, aztán volt öt perc, amikor egyáltalán nem is tudtunk kosarat szerezni, itt egy kicsit megtörtünk és már nem tudtunk visszajönni pontokban.

- Milyen volt belülről a mérkőzés?
- Nagyon készültünk erre a mérkőzésre és úgy mentünk ki, hogy szeretnénk élvezni, hogy ott lehetünk. Természetesen mindent megtettünk a győzelemért. Az Izmit egy nagyon ütőképes csapat és tisztában voltunk vele, hogy Wheeler és Dos Santos milyen játékerőt képviselnek. Mindent megtettünk, hogy nyerjünk, de sajnos most nem sikerült.

- Milyen érzésekkel távoztatok Izmitből?
- A meccs után nagyon csalódottak voltunk, de gyorsan összeszedtük magunkat, mert tudjuk, hogy nagyon sok feladat áll még előttünk. Nem estünk kétségbe, mert ebből a mérkőzésből is erőt kell merítenünk és tanulni a hibánkból, amit később tudunk majd hasznosítani. Ez egy nagyon nagy tapasztalat volt mindannyiunk számára. A pozitív dolgokat kell ebből megragadnunk és dolgozni tovább.

- Szerinted nagyobb esélyetek lett volna, ha oda-visszavágós mérkőzést játszhattatok volna?
- Ezt így most nehéz lenne megmondani, egy mérkőzésen ugye bármi megtörténhet. Most ők voltak hazai pályán, de zárt kapus mérkőzés volt, úgyhogy ennek sem volt azért akkora jelentősége. Ezúttal így dőlt el és az Izmit csapata teljesített jobban.

- Ezzel a vereséggel az Európa Kupán folytathatjátok, erre még jobban felszívjátok magatokat?
- Mindenképpen. Még az Európa Kupa kicsit odébb van, ugye januárban lesz, úgyhogy egyelőre a NB I.-es bajnokság, amire elsősorban koncentrálunk. Nagyon fontos mérkőzések állnak még előttünk. Most válogatott szünet következik. Az Európa Kupában már ismerjük a csoportunkat és elég erős ellenfeleket kaptunk. A célunk, hogy tovább jussunk a csoportból.